A Nursema és Ilhami hirtelen változása meglepő. Nursema pár perc alatt beleszeret az imámba, szinte zaklatja érzéseivel. Megsértődik, amikor úgy tűnik a fiú apja és barátja kérésére, tiszteletből, becsületből fogja feleségül kérni. (A férfi bár hitük szerint nem volt helyes, talán csak együttérzésből ölelte meg, vigasztalni szerette volna.) Annyira akarta, és amikor megkapta tönkretette az eljegyzési szertartást, mert az érzései mégsem voltak olyan mélyek, lehet, mást szeret.  (Nursemát ezúttal nem látom áldozatnak, felnőtt nőként úgy viselkedik, mint egy ártatlan kislány, aki képtelen nemet vagy igent mondani. Csak saját érdekeit védi a kényszerházasság miatt, miközben két férfi, egy barátnő és két család életével játszik. Úgy kellett volna felállnia, mint egy nőnek, aki már járt ezen az úton.) A karaktert kár volt ilyen rosszul megírni. Ilhami, amikor Nursema felhívja, azon töpreng, hogyan tegye le a telefont, ne kelljen beszélni vele. Bocsánatot kérve búcsúzik néhai menyasszonyától, amikor lánykérőbe megy. A süteményt, amit neki készített, szétosztja a gyülekezetben, folyamatosan arról beszél, mennyire elfoglalt, de valamiért hirtelen „belezúg” a lányba. Ilyen egyszerű a szerelem?

İlhaminak igaza van, ha dühös, Nursema az eljegyzésen szabadkozik, nyelvbotlásra hivatkozik, időt kér tőle, továbbra sem ad egyértelmű választ. (Csupán annyit kellett volna mondania: Vége.) Később látja nevetgélni, kettesben beszélgetni barátjával a parton. Amikor Firazt kidobták, kinyitotta otthona ajtaját, vendégül látta, ez lenne a jutalma? A helyében bárki azt hihetné, játszanak vele. Külső szemlélőként úgy gondolom, İlhami helyzete a legrosszabb. Nyugodt, kiegyensúlyozott imám volt, szinte erőszakkal léptek az életébe, és mindent felforgattak. A fiú már átélt egy szörnyű traumát és most második menyasszonyát is elveszni látja. (Ha egy nap a helyében lennék, még jobban megérteném.)  Bármennyire is szeretem a Firaz-Nursema párost, nem szeretném, ha szerelmük ilyen romokra épülne. A rossz forgatókönyv a kezdetben remek triót és İlhami karakterét is elpazarolta. (Ez akkor sem jó, ha a török sorozatok általában minden szereplőt párnak és szerelmesnek írnak. Lehetett volna egy ritka kivétel.) A bosszúszomjas férfi – aki úgy zokog, mintha legalább hat gyermekükkel hagyta volna egyedül hűtlen párja – nem tetszik, nem is illik hozzá, ellentmond egyéniségének. Bízom benne, hamarosan észhez tér és rájön, amit érez nem szerelem, csak magány, csalódás az emberekben. Nincs szükség erre a sok drámára, felesleges volt előhúzni az S1 kényszerházasság témáját, ezen rég túl kellett volna jutni, és a „minden férfi Nursemába szerelmes” lemez is unalmas már. Sajnos a forgatókönyv sokszor elfelejti, amit tegnap írt, a karaktereket olyan emberekké változtatja, akik már nem önmaguk, ezt a kártyát sokszor kijátszották, nagyon olcsónak tűnik. Az imám szó szerint elszenvedi Nursema önkényes viselkedésének következményeit. A helyzet, amibe İlhamit hozták, nagyon csúnya. A férfi jó volt munkájában, mindenkinek megpróbált segíteni, hasznos tanácsot adni, vidám, boldog embernek tűnt. Természetesen csak a forgatókönyvet bírálom, Ceren Yalazoğlu Karakoç (Nursema) és Fatih Gühan (İlhami) jó színész, azt játsszák, amit írtak nekik.

Ulvi bölcsen gondolkodik, jobb, ha Ilhami időben megtudta, más van leendő menyasszonya szívében. Házasságuk amúgy sem működött volna, ahogyan Umuttal sem voltak sikeresek. Nursema nincs tisztában vele, de ismét ugyanazt a hibát köveit el, olyan férfit választ, akinek jó a jelleme, de nincs elég pénze ahhoz, fenntartsa azt az életstílust és imázst, amelyet háztartásától elvár, amelyet gyermekkora óta megszokott. (Pembe ezt világosan előre látta.)  Nem vagyok benne biztos, de talán Firazzal sem működne kapcsolata. Igaz a férfi szereti, van pénze, de túlságosan szellemes, könnyed, bohém a mindig komoly „ferde nyakú” Nursema számára. A fiú anyja sem nézi jó szemmel kapcsolatukat, valószínű ártani fog nekik. (Firaz nem Nursema első partnere, de jó lenne, ha az utolsó volna, kívánom, soha ne bánja meg választását és mindig legyen nagyon boldog.)

Firaz a legjobb férfi karakter, akit hosszú idő óta láttam. Batuhan Bozkurt Yüzgüleç olyan színész, aki őszintén éli meg érzelmeit, szerepét és fantasztikusan tudja átadni azokat a nézőnek. Páratlan élményt nyújt. 

Pembe kiosztja a már hagyományos oszmán pofonját, most Nursemának. (Megkapta már Fatih, Ömer, Görkem, meg is érdemelték, most arra várok, mikor kerül sorra Abdullah.) Fel van háborodva, az Ő értékei szerint lánya nagy hibát követett el. Talán nem volt szerencsés mindenki előtt megszégyeníteni, de Pembének is vannak érzései, indulatai, idegei, ő is ember.  (Musztafa jól bemutatta nekünk miről van szó.) Egy török hozzászólásban olvastam: „Minden anya, akit ismerek, megdöbbenne, de valahogy mégis mindenki Pembét hibáztatja, és Nursemát igazolja”. Nekem Pembe egy olyan konzervatív nőnek tűnik, aki mindig hűséges családjához és gyermekeikhez, nem árulja el őket. Nem ismerem a török társadalmi valóságot, így nem tudok állást foglalni a kérdésben. Ami engem a kezdetektől érdekel és izgat az Peme és Nursema anya-lánya kapcsolata. Sajnálom, de ezt a kérdést nem bontja ki rendesen a forgatókönyv, úgy, a nemzetközi közönség is jobban megérthesse. (A sorozatot külföldi értékesítésre is szánták, több, mint 60 országnak el is adták, a sok millió nem hazai néző is érdemelne egy kis figyelmet.) Sibel Taşçioğlu (Pembe) csodálatos, akit kevésszer dicsérek.

Doğa hirtelen változása is meglepő.  (A lány túl sok megaláztatást szenvedett el feleségként, anyaként, diákként, emberként, kár volt hirtelen tönkre tenni.) Minden nő, akinek saját otthona lesz, gondoskodni akar róla, ez természetes ösztöne, de Doğa sznobsága közönséges, rossz, új történetszála nem hiteles, korábban nem létező vonásokkal, elvesztette önmagát.  (Tényleg higgyük el, Heves akar lenni?) Úgy viselkedik, mint egy módos ember felesége, ez még érthető, rendben is lenne, de ami igazi képtelenség az az emberekhez való viszonyulása. Fatih többet gondol felesége tanulmányaira, mint Ő maga. Valóban háziasszony, influenszer, kozmetikai termékek forgalmazója akar lenni? Remélem, hamarosan észhez tér és véget vet ennek az ostobaságnak. Ahogyan anyja mondta, egy cseppet sem fejlődik, ellenkezőleg, szégyenletesen felmorzsolódik, mindenkit a sírba fog vinni. (Avagy az alma nem esik messze a fájától, Ő mégiscsak Kayhan lánya?) Fatih kezd tökéletesnek tűnni. Kedves meglepetés jelenet volt (sem az előzetesekben, sem a tartalomban, sem az epizód fotók közt nem szerepelt) Fatih és Doğa „tea- jelenete”, őszinte beszélgetése. Sok sorozatban (és nemcsak a fikciókban) látom, a párok milyen könnyen házasodnak össze és válnak el, a házasságnak nincs értéke, a partnerek nem elég érettek ahhoz, feloldják azokat a nézeteltéréseket, amelyek bármelyik kapcsolatban előfordulhatnak. Talán láthatunk majd egy jó példát.

KıvMer sztorija sem halad. Kıvılcım szintén hátrányára változó karakter, Doğa nevelésén kívül, amit inkább kioktatásnak hívnék, állandóan ultrahangvizsgálatra és vacsorákra jár, időnként anyját látogatja a kórházban. (Kisebb lányáról teljesen elfeledkezett, unokájával is csak ritkán, felszínesen foglalkozik.) Ömer ugyan gondos, segítőkész ember, boldog kispapa, aki még szelfit is készít babájával, de fárasztók az írók által vígjátéknak, humorosnak gondolt jelenetei, melyek már-már irracionálisnak tűnnek.  

Abdullah és Işıl „románcát” nem szeretem. Beszélgetéseik értelmetlenek, nem tűnnek hihetőnek. (Az egész sztori erőltetett, mesterséges.) Nem tetszett Işıl és Defne beszélgetése sem, melynek az volt az üzenete: Nyugodtan Lefeküdhetsz házas férfival, nem kell lelkiismeret furdalásod legyen. Abdullah jelleme is nagyot változott. A régi Apo nyílt, őszinte volt feleségével, elmondta, szerelmes lett, válni akar, de tiszteli, mint feleséget, gyermekei anyját és élete végéig gondoskodni fog róla. A mai Abdullah Bey hazug, sunyi, az erkölcsről prédikál, imádkozik és iftár után a szeretőjéhez menekül.

Természetesen a forgatókönyvírók azok, akik a mese fonalát szövik, irányítják a közönséget. Azért bízom benne, hamarosan megértik, nem kellene folytonosan új szereplők bevonását erőltetni, és a nézők többsége nem szereti az ismétlődő régi történeteket sem. A hangsúlyt a karakterek fejlesztésére, nem önmaguk elvesztésére kellene helyezni. (Szinte egyetlen olyan figuránk sem maradt, akinek jelleme érhetetlen okból, egyik napról a másikra gyökeresen ne változott volna.) Jó lenne magyarázatot kapni, a miértekre. Sokszor elfelejtik, amit egy-egy karakterről korábban írtak, talán azért, mert túlságosan egy személyre összpontosítanak. Sorozatunknak új rendezője van, nagyon szeretném látni, színt hoz a történetbe, életet lehel a vezetőkarakterek „ellaposodott” történeteibe.