Firaz szeme láttára másnak adták a lányt, élete szerelmét. Lelke romokban hever, mégis képes fenntartani barátságát vele és vőlegényével. Bár nem tudja, Nursema őt hívja elsőként a házassági ajánlatot követő napon, mosolyogva beszélgetnek. (Firaz a sorozat ikonikus karaterévé vált, nevének jelentése gyönyörű, szépítő, ez tükröződik szerepbéli személyiségében is.)
Kicsit haragszom Nursemára, aki tudja a férfi, nem szerelmes bele, de szinte ráerőszakolja magát İlhamira. (Az eljegyzéshez nemcsak a két család, de a pár egyetértése is szükséges, mondhatott volna nemet.) Az İmám udvarias, de távolságtartón viselkedik vele. Egy haláleset miatt elfoglalt a mecsetben és a süteményt – amit neki készített – is szétosztja az emberek között. (Talán Nursema kezd majd kiszeretni belőle.)
Nem fogok rosszat mondani İlhamira. Nem kellett volna Nursemát eljegyeznie, de jóakarata és hite okán tudta, mit csináljon, családja iránti tiszteletből megtette, amit a lány apja kért tőle. (Elkerülendő a botrányt, megerősítette, ő volt az, aki a házassági ajánlattételre meghívta Firazt.) Nursemának soha nem hazudott, mindig barátjának tekintette, és elmondta neki szerelme történetét is. Abban sem tévedett, amikor a lehető legkedvesebb módon azt tanácsolta Firaznak, jobb lenne, ha kerülné menyasszonyát. Tudja a fiú szerelmes bele, hiába állította, már nem az, nem akarja, baja legyen.
Nilay viselkedése kibírhatatlan, kapzsi, féltékeny, visszatért „gyári beállításához”. Mustafára is haragszik, de nem értem miért. Vett egy jachtot, átverték, Fatih kölcsönével rendezte a dolgot. Elherdálta ifj. Abdullahnak adott aranyakat, nem szólt semmit. Felajánlotta, költözzenek, külön házba, de nem fogadta el, mert „édesanyjával” akart lakni. Most házat szeretne Sevtapnak, mivel Pembe „nem szeret velük élni”. Az Ünalok megnyitották otthonukat anyja előtt, nem tettek szemrehányást, amikor kiderült, hazudott személyéről. Fedezik anyja gyógykezelésének költségeit, a művesekezelés és a transzplantáció nem olcsó mulatság. Mit vár még Mustafától és családjától? Ömerre is haragszik – aki többször megsegítette – miért mondták el neki a terhességről szóló örömhírt, amikor anyja súlyos műtét előtt áll. (Úgy tűnik, születőben van Görkem 2.0.)
Ömer is házat készül venni, nagyon kedves, gondos kispapa. Kıvılcım karakterét az utóbbi időben eltompították, de most, kismamaként lehet egy új saját története.
Doğa és Fatih az elmúlt két évben negyedszer házasodott, háromszor egymással, egyszer új partnerrel. (Ez aztán az igazi szerelem, hűség, valódi fogadalom. Némi irónia!) Fatih sok hibát követett el feleségével szemben, és bármilyen eszközzel rá akarja rávenni, újra bízzon meg benne. (Azért lássuk be, Doğa sem volt mindig szeplőtelen!) A ház csodálatos, nagyon drága, és a lány, aki korábban hallani sem akart házasságról, megkéri, vegye feleségül. (Nem tudom, ki akarna egy csaló férfit, aki egyik babája halálát okozta, elválasztotta újszülöttjétől, manipulálta, kinevette, kigúnyolta, megalázta. Furcsa dolgokat készülnek az írók „szerelemként” eladni nekünk. Ebben a dologban érzéseim Kıvılcımhez hasonlók, aki nem hisz a változásban. Persze az is igaz, a sorozat szinte valamennyi karakterét eltorzították.) Az esküvő meghitt, egyszerű és szép volt. Remélem, már nem történik velük semmi, mert az öröm, a boldogság úgy sugárzott szemükből, mintha valódi jelenet lenne, nem színészkedés.
Pembe dühös, mert senki nem kért tőle engedélyt a boldogságra, és mivel ő maga sem az, ezért mindenki másnak is tilos. (Kár, elveszítette méltóságát, nem tette ki csaló férjét otthonából.) Megdöbbent, amiért İlhami nem akarja Nursemát. Nem tetszett neki Fatih ház „ötlete”, idegesítette eltitkolt polgári házassága, korábban az volt a baja, miért nem házasodik meg. Húzta az orrát Ömer babája miatt. (Amikor énekelve főzte férje kedvenc ételeit, megsajnáltam.) Karaktere sokkal rosszabb lett, mint az első évadban volt. (Pembe, sosem lesz bölcsebb?) Több hozzászólásban olvastam, Ő a Délkelet-Anatólia régió profi feleség-anya-anyós figurája. Abdullahnak igaza volt, amikor megvédte gyermekei döntését arról, hogyan akarnak élni. (Fájlalom, most, is mint mindig különbséget tesz közöttük. Ismét ütött egyet Mustafán, miért nem vesz magának házat magának? Fatih megdolgozott a pénzért, amiből új otthont vásárolt feleségének.) Nagy kár, a valóságban nem tud szembenézni a problémákkal, ordítozik, dühös, de nem törekszik megoldásra, inkább elmenekül a gondok elől.
Abdullah magányossága soha nem ér véget, Alev elment, jött Işıl, a történet még mindig ugyanaz: "Csak a saját életemet akarom élni." Rüzgârnak igaza volt, a „kanos kecske szindróma” jelen van. A férfi 60 éves koráig munkából és családjának élt, majd hirtelen andropauzába (kapuzárási pánik, férfiklimax) lépett. Újra talált egy harmincas éveiben járó nőt, akivel megcsalhatja feleségét. Amíg új barátnőjével szórakozik, szeretője lányára vigyázzon a gyermek anyjának unokatestvérére és törvényes felesége. Ezzel az erkölcstelenséggel nehéz mit kezdeni. Ilyen módon a karakter feleslegesség válik történetünkben. Egyetlen nő sem érdemeli meg a csalást! (Ezzel nem azt akarom, mondani, nem fordul, vagy nem fordulhat elő ilyen eset az életben, de a férfi elsősorban önmagának, feleségének és szeretőjének is tartozna annyi tisztelettel, becsületesen lezárja korábbi kapcsolatát, mielőtt egy újba kezd.)
Mellékszerepek: Szép, meleghangú jelenet Asude és Firaz beszélgetése. Akármilyen keménynek is tűnik az anya, szereti fiát. (Asude, kérlek, vigyázz rá, nagyon megsérült a szíve.) Azt érdeklődéssel várom, mit fog tenni, miután felfedezte Abdullah és Isil meghitt beszélgetését. (Egyelőre hamiskásan mosolygott a „bajusza alatt.”) Meri jelenléte vitatható, még mindig nem sikerült a megfelelő szerepet megtalálni neki. Ami viszont feltűnt, Ő mindenkit odafigyeléssel meghallgat, próbál jó tanácsokat adni, de Tőle még soha senki nem kérdte meg: Hogy érzi magát? Sevtap egyre szimpatikusabb karakter, ő legalább nyíltan bevallja, szereti a mérgező kapcsolatokat. Úgy tűnik, Haluk úr is érdeklődik iránta, a műtét után meglátogatta a kórházban. Metehan hírvivő, nagy pletykafészek. Leman gyermeket szeretne, szép asztalt terít férjének, megfelelő „vőlegény csomagról” is gondoskodik. Kayhan egyelőre ódzkodik, megkéri feleségét, halasszák el a babaprojektet, amíg be nem fejezi új üzletét és lesz pénze. (Aj, jaj Leman jó ideig várhatsz.) Işıl a külső hasonlóság ellenére soha nem lehet Alev, aki nagyon természetes volt, és akinek első csatái inkább Pembével vívott harcáról, mintsem Abdullah meghódításáról szóltak. Sajnos az írók a nőket haszonleső pozícióba redukálják. Ez a „példa” akkor is kár, ha a világ tele van aranyásokkal, akik házas férfiakat csábítanak el és lerombolják otthonaikat.
Szegény Sönmez, története összetörte a szívem, furcsán éreztem magam, amikor megláttam. Ha az írók megunják saját sztorijukat, drámákat írnak neki. Először éttermét vették el, egy banki csaló kifosztotta, és mintha ez nem lett volna elég, elveszítette lányát és testvérét, dédunokáját csak ritkán láthatja, majdnem meghalt a tűzkatasztrófában, most Alzheimer-kóros beteggé tették. Evrim Alasya (Kıvılcım) és Aliye Uzunatağan (Sönmez) mesterien játszott. (Amikor az írók veszik a fáradságot és jelenetek írnak nekik, hihetetlen teljesítményt nyújtanak.) Jónak gondolom, hogy felhívták a figyelmet erre a betegségre, de megjegyzem, a sztori nem az életkorról szól, hanem az ember mentális egészségéről. A nagymamák általában a legmegbízhatóbb emberek a földön!
Cemre sírós jelente, amikor Sönmez elfeledkezik a babáról, mélyen érintett. Általában nem bírom, ha egy baba (gyermek) sír, az ilyen esetekre mindenki nagyon érzékenyen reagál. Megnyugodhatunk, egy hozzászólásban olvastam: A forgatást jól előkészítették, maximum két felvétel készült. A kislány nem félt, egyszerűen csak sírt, ennek kiváltásához annyi is elég, ha kedvenc játékát elveszik tőle. Cemre édesanyja, pszichológusa és színésztrénere jelen volt a felvételek készítésekor, részvételük kötelező.
