A mindhárom kategóriában tapasztalható (jelentős) nézőszámcsökkenés ellenére az Áfonya vezeti a kereskedelmi csatornák pénteki 100 legnézettebb műsorának rangsorát, két csoportban kétszámjegyű arányokat ért el, továbbra is milliókat vonz. (Tegnap egy digitális sportcsatorna foci meccset közvetített (Hatayspor – Galatasaray), ami sok szurkolót vonzott.)
A sorozat körülbelül 9 órán keresztül Kızılcık Şerbeti hashtaggel szerepelt 𝕏 TT-listáján, 18 ezer poszt témája volt, Sıla Türkoğlu pedig a nap legtöbbet említett témája lett, 177 ezer említéssel.
Az epizód nézőszámcsökkenésnek több oka is lehetett. Egyrészt meg akarták lepni a közönséget Nilay csodával határos gyógyulásának történetével, ezért a szokásoktól eltérően, második előzetest már nem adtak ki, és az első előzetes sem volt nagyon jó. Másrészt a hazai közönség, akinek a kezében a távirányító van, általában nem szeret boldog embereket nézni. Cselszövésekkel és káosszal teli jelenetekre vágyik, csalódott, mert nem ölték meg azt a karaktert, akinek a halálára számított. A 84. epizódot jórészt a romantikának, humornak, éneknek, költészetnek, az új események megalapozásának, előkészítésének szentelték, építik az új történeteket, hogy idővel fokozhassák azokat. Tartalomelemzéssel a jövő hét elején fogok jelentkezni, a teljes epizód mellett, ajánlom figyelmetekbe „Firaz dalát”; Bengü & Mustafa Ceceli – Kervan, az eredeti is nagyon jó, elérhető a YouTube-on.